Égi ez meg az július első hetére
2022. július 06. írta: NapHarcosa

Égi ez meg az július első hetére

2022. július 6. napjától
A tegnapi hűvösebb idő is mintha jelezte volna a tüzes Mars lehiggadását, hiszen a Kosból átlépett a Bikába a saját forrófejű, energikus jegyéből a higgadt, lassú, földies szomszédhoz ment látogatóba. Itt azonban megcsappan az ereje és lendülete, ami akár jól is jöhet, de ne legyenek illúzióink, mert a kitartás és elszántság mellett itt az anyagi haszonra fókuszálva elég makacs és merev akaratosság is megjelenhet. 
Merkúrunk is kilépett a saját jegyéből, az Ikrekből és a vizes, érzelmes Rákban bandukol, ahol a racionalitás érzelmekkel telítődik, a hangulatok és az érzékenység előtérbe kerül, vagyis a józan ész itt elázik. Arra kell figyelni, hogy a termékeny fantáziálás ne pletykázásban és megbízhatatlanságban nyilvánuljon meg, hanem kreatív és intuitív gondolkodásban, amiben a megérzések mint kis lámpások világítják meg az út aktuális szakaszát.
A két bolygó egy pozitív fényszöggel (szextil) kapcsolódik egymással szombatig, amit annyiból érdemes megemlíteni, hogy egyrészt ezek a szellemi dolgokban támogatják egymást, DE az egyik száműzött helyen van, a másik semleges területen, vagyis nem a legpozitívabb oldalukat élik. És bár pozitív fényszögnek tituláljuk a köztük lévő kapcsolódást, ez mégis hordoz figyelmeztetést: ha most akarunk tárgyalni, figyelni kell az indulatainkra, mert nem biztos, hogy képesek vagyunk végighallgatni türelemmel bárkit. Ha konfrontálódunk, győzködni akarunk és megvitatni fajsúlyos dolgokat, akkor esélyes, hogy az idegesség fog uralkodni a napunkon. Inkább nézzünk befelé és jöjjünk rá: mi az oka, hogy a környezetünket ellenségnek tekintjük. 
Na és akkor itt van a Mars és Plútó negatív fényszöge, ami nagyjából olyan, mint egy felrobbanni vágyó vulkán.
A két erőbolygó iszonyú energiákat képes megmozgatni, amiből teremtés és rombolás is létrejöhet. Előbbihez szép kis tudatosság, önismeret és kíméletlen ön-őszinteség kell; utóbbi esetében pedig az agresszivitás, a csakazértis szemlélet, a kíméletlen és vad előretörés uralkodhat el. Ezt a fényszöget jellemzi a féltékenység, a nagy akaratosság és hogy képtelen uralkodni az indulatain, emiatt balesetveszélyes lehet.
volcano-2876292_1280.jpg
Szóval szép, hogy enyhülés van elvileg, de a felszínen és a mélyben is mozognak keményen a feszült energiák. Mire is akar ez rávenni minket?
Én két jelenségben látom a "feloldást" vagy irányjelzést:
Az egyik továbbra is a Halakban járó Neptunusz, amely a tisztán látásra, tisztán érzésre buzdít minket, hogy a mélyben lévő álmaink, megérzéseink jelzik merre vezet valóban a saját, belső utunk ahhoz, hogy kívül-belül harmóniát találjunk. 
A másik a Vénusz-Szaturnusz egymást támogató fényszöge, ami július 19-ig él. Ez hozza a higgadtságot, megfontoltságot és a robbanékonysággal szemben egy fegyelmezettebb racionalitást mind az anyagi dolgokban, mind pedig a kapcsolatokban. Amire még érdemes ennél figyelni: hogy a Nagy Tanító üzenetét a partnerünk hozza el, ha van, illetve egy pártfogó személy, ha nincs párkapcsolatunk. 
Plusz bölcsesség mindenkorra: "Sokkal nagyobb az erő mögötted, mint az akadály előtted."
Szücs Ildikó írása
duh.png
Képek forrása: Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://napharcosa.blog.hu/api/trackback/id/tr9217895383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása