Nem újkeletű az a megállapítás, hogy az újévi fogadalmak gyakran kudarcba fulladnak. Ennek sokféle oka lehet, megvan a pszichológiai magyarázata, elemezhetném a célkitűzés és változtatási szándék kapcsolatát, de nem ezt teszem.
Inkább arról írok, hogy szemléletem szerint miért értelmetlen a naptári év fordulóján megfogadni bármit is. 

Elgondolkodtam ezen a napokban, és észrevettem, hogy idegesítenek ezek az önmagunknak tett nagy fogadalmak és ígéretek, így elindultam felfedezni a gondolatmenet forrását.

Először is utánaolvastam a mai naptárak születésének, és nagyon igyekeztem, hogy megértsem a száraz logikát mögötte, de érzésre nekem egy nagyon elcsúszott rendszernek tűnik. Hiába vették alapul az okosok a középkorban az ókori egyiptomi naptár sokkal pontosabb változatát, már a Julianus-naptár is kifacsarta az egészet, a Gergely-naptár pedig még egyet lódított ezen.

Nem tartok történelem előadást, csak annyit szúrok ide, hogy az egyiptomiak ugyanis figyelembe vették a csillagok állását, a természet ritmusát, és a holdhónapokra alapozva megalkottak egy aratási naptárt, ám a közigazgatási dolgokhoz egy másik rendszert használtak. És ez tökéletesen jól működött nagyjából 4-5 ezer évig, a középkoriaknak azonban nem volt elég jó.

Nézzük meg: január elsején, amikor elindul a naptári év, a tél legmélyén járunk; rövid nappalok, hosszú, hideg, fénytelen éjszakák, alvó természet, lelassult anyagcsere, vágy a begubózásra. Amikor beköszönt a tél, mindenhonnan azt kapjuk, hogy csendesedjünk el, befelé figyelés van, az összegzés és nyugalom időszaka, amikor regenerálódunk, töltekezünk szépen, lassan, csendben. Aztán hirtelen néhány szikrázó durrogtatás után sokan úgy érzik, hogy most aztán totál új életet kell kezdeniük. Pár hét, maximum pár hónap után azonban minden visszatér a régi, megszokott kerékvágásba, és sunnyogunk önmagunk előtt.

Nyilván számít, hogy ezek legtöbbször nem komoly, átgondolt és jól megtervezett célkitűzések, sokkal inkább heves vágyból, vagy éppen bódító állapotban született kívánságok kinyilatkoztatása. Ott van mögötte az érzés, hogy valaminek változnia kellene, de maga az akarat, hogy mi magunk tegyünk érte, sokszor hiányzik. Ezért aztán elhalnak szépen ezek a kis vágyacskák, „jól van az úgy” legyintünk és el is felejtjük.

A testünk a legmélyebb sejtszinten együtt rezeg egyrészt a természettel, ezért érzi, hogy minek van itt az ideje. Például a regenerálódásnak. Erőgyűjtésnek. Legfeljebb a megfontolt tervezésnek.

A másik fontos tényező a képletben: saját magunk és a személyes ritmusunk. Egészen más ritmusa van annak, aki tavasszal, a nyár közepén vagy ősszel született. Ha valaki pont a leghidegebb téli napon látta meg a világot először, akkor lehet, hogy a saját ritmusa egybeesik a naptári évkezdettel, de mindenképpen érdemes megfigyelni önmagunkat (ebben is).

Ha asztrológusként nézem, akkor azt mondanám, hogy mindenkinek a születésnapján fordul az esztendő, akkor kezdődik az új éve, ami más minőségeket hoz be számára. Minden folyamatnak, a fejlődésnek, a növekedésnek és a változásnak is megvan a saját ritmusa, és érdemes ezeket figyelembe venni, mert megkönnyíti az életünket.  Először önmagunkkal kellene tisztában lenni, az erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, képességeinkkel és határainkkal. Majd azzal, hogy éppen milyen életszakaszban vagyunk, és ebben az időszakban mire érdemes fókuszálnunk, hová helyezzük az energiáinkat.

Rengeteg módszer van, amivel ezt fel lehet fedezni, és szerintem sokkal hasznosabb ezzel foglalkozni, mint mámoros ígéreteket tenni magunknak, hogy az újévtől majd másképp lesz. Mert a mámor szertefoszlik, és marad a csalódás és önostorozás, amiért nem tudtunk kitartani és változtatni.

Ne ezen az úton menjünk, viszont nézzünk körül, hogy mi vagy ki az, aki segíteni, támogatni tud a valódi változtatásban.

Szücs Ildikó - Nap Harcosa
Fotók: Freepik

Amikkel segíteni tudlak utadon –  Asztrológia, Életfeladat, Önismeret, Meditáció