Hülyeség? Megindító? Nehéz? Csodálatos? Olyan, mint a többi? Fontosabb, mint a többi? Nem fontos? Ilyen nincs is? 

Vannak dolgok, amiken csak mosolygok. Nem azért, amiért a bölcs emberek, csak úgy szimplán szórakoztatnak. Asztrológiával foglalkozó szakemberként szoktam mosolyogni például ilyen mondatokon, mint  „ez biztos karmikus kapcsolat”.

Nem fogok asztro sallangokat puffogtatni, röviden reflektálva annyit írnék, hogy szerintem minden kapcsolat karmikus. De azért kifejtem, hogy miért. 

Az egész földi életünk arról szól, hogy végigmenjünk ezen a csodálatos folyamaton, amit a fizikai sík játszóterére terveztünk magunknak a szellemi síkon. Az élet nem annyi, hogy puff! megszületünk, vergődünk pár évig, aztán puff! vége az egésznek. Ha így tekintesz rá, akkor valóban nagyon szomorú, félelmetes és értelmetlennek tűnik az egész. Aki nem így tekint rá, hanem hisz valami nagyobb rendező elvben, az nem azért teszi, hogy könnyebb legyen elviselni ezt a hercehurcát. Ő tudja, hogy sokkal több van ebben, mint amit a materialista szemlélet mutathat, és amit egy beszűkült tudattal felfoghatunk.

A test valóban egyszeri életre szól. Ezért fontos ápolni, gondoskodni róla és szeretni, mert lehetővé teszi a Földön való létezésedet jó pár évtizedig. Nagyszerű eszköz, jármű, jelzőrendszer és társad erre az inkarnációra. Ami a testednél nagyobb részed, az viszont nem egyszeri életre szól, hanem örök. Ez a részed folytatja útját a szellemi síkon, miután aktuális tested ideje lejárt és leveted földi gúnyádat. Ez az örök részed távozása után végignézi azt az életet, amit éppen magad mögött hagytál, átél és átérez mindent, ami veled történt és amit másoknak okoztál. És nagyon erős késztetést érez arra, hogy kijavítsa.

A szellemi részed ugyanúgy leél egy életet „odafönt” más síkokon, mint idelent a földön. Ott leltárt készít az előző inkarnációdból, magába olvasztja a megtanulnivalókat, meggyógyul abból, amiből meg kell  és tervet készít a következő földi életre. Ekkor teszi bele azokat a kapcsolatokat, embereket, körülményeket, amelyek mind segíteni fogják, hogy kijavítsa azt, amit jobban akar csinálni.

Direkt nem azt a szót használtam, hogy jóvátegye, mert amit mi idelent rossznak érzünk, azt odafönt egészen másként érzékelünk. Látjuk az egész képet, egy-egy esemény, kapcsolat több életen keresztül ívelő láncolatát és pontosan tudjuk, hogy adott pillanatban és helyzetben azt tettük vagy tette a másik velünk, amire akkor és ott képes volt.

Mondhatni, hogy ez a karma. A szó szanszkrit jelentése ‘cselekvés’, ‘tett’, de nagy hiba lenne leegyszerűsíteni arra, hogy a karma csupán az ok és okozat törvénye. A karma egyfajta kegyelem, mert lehetőséget ad a javításra addig, amíg újra egyensúly nem lesz. De a karmikus történésekben nincs logikai összefüggés, néha a múltba nyúlnak, néha a jövőbe, és olykor valami újnak készítik elő a terepet.

Idelent azonban ritkán jutunk el abba az állapotba, hogy a nagyobb képet nézzük olyan helyzetekben, amikor megbántva érezzük magunkat, vagy sérül valamelyik földi részünk. Emberi kapcsolatainkban a személyiségünkön keresztül az egó részünk állandóan az igazát akarja bizonyítani, harcol és küzd olyan elvek és hitrendszerek mentén, amit másoktól kapott. Ítélkezik, véleményez, elvár és meg akar felelni. Ha nem talál logikus magyarázatot arra, hogy mi miért történik vele, akkor az elméleteihez szalad, kiválasztja és beilleszti az adott helyzetbe azt az elvet, ami biztonságot ad neki, amiben azt érzi: ő győz.

Ezek azok a helyzetek, amik miatt a szellemi részünk majd fogja a nem létező fejét odafönt, miközben végtelen együttérzéssel és megértéssel nézi vissza földi mivoltát.

A lényeg, hogy minden kapcsolat, ami az életünk része, arra mondhatjuk, hogy karmikus. Persze vannak különbségek az intenzitás és minőség tekintetében; más a feladat egy alkalmi, rövidtávú kapcsolat esetében (szomszéd, eladó a boltban, nekem jönnek az utcán stb.), és más ha rokonról, barátról vagy társról van szó.

Úgy tapasztalom, hogy amire szeretjük azt mondani, hogy ez bizony karmikus, az vagy a nagyon szép, vagy a nagyon nehéz kapcsolatok. Az tény, hogy azok a munkahelyi társulások, barátságok vagy párkapcsolatok, amelyek konfliktussal teliek és küzdelmesnek élünk meg, azokkal valóban van feladatunk és megtanulnivalónk. Minél nehezebb egy kapcsolat, annál bizonyosabb, hogy dolgunk van ‒ nem csak a másikkal, hanem önmagunkkal. A saját fejlődési szakaszunkat pont azon a kapcsolódáson keresztül tudjuk megélni. Vagy nem megélni. A másik ember a lehetőséget kínálja fel: nézd, megmutatom mit kell meglátnod magadban, mit kellene megtanulnod, miben akarsz fejlődni!

Nem könnyű így látni, igaz? Az egó azt mondja, na persze, majd pont én akartam ezt... De az egó részünk nem tudja, hogy van egy nagyobb kép, egy nagyobb tudatosság és egy nagyobb küldetés annál, mint az önző harácsolás, a minél nagyobb, minél több, minél szebb megszerzésére való törekvés.

Minden egyes konfliktusnál érdemes feltenni olyan kérdéseket magunknak, hogy miért pont most történik velem mindez, mit akar megmutatni, milyen tapasztalást hoz, és én mit tudok kihozni belőle?

A kapcsolatok ajándékok. A másik ember segít minket ahhoz, hogy felismerjük álarcainkat, játszmáinkat, majd túllépjünk rajtuk és felfedezhessük szerepeink nélküli igazi önvalónkat. És igen: a nehéz, fájdalmas, küzdelmes, bántó kapcsolatok is értünk vannak.

Szücs Ildikó - Intuitív asztrológus
Fotók: Freepik

Ha tetszett, amit olvastál, gyere vissza legközelebb is, nyomj egy kedvelést a cikkre, a blogra, vagy a közösségi oldalamra!